Cégünk fejlődéséről elmondható, hogy az elmúlt évek során is töreltlen, hol jobban hol kevésbé, de a nehéz vírusos időszak sem állította meg. A fejlesztések és a szolgáltatás bővítések azt eredményezték, hogy elértük azt a maximális terhelhetőségét az embereinknek, így a kapacitásunk bővítésén el kellett gondolkozni. Mivel óriási munkaerő hiány minket is komolyan súlyt, ezért inkább a gép beszerzés irányába mentünk el. Így akadtunk rá új partnerünkre, ahol a megfelelő választás egy Nante minikotró volt számunkra.
Hatékony és gazdaságos: a lehető legjobb befektetésünk lett
Persze elsőre nem tudtuk, hogy mi lenne a megfelelő, de segítségünkre volt a kolléga mindenben, így a legjobb konstrukció állt össze. Hála neki és a tökéletes ajánlásnak rengeteg időt tudunk spórolni, ezért újabb munkákat tudunk felvenni. Azt gondolom, hogy a lehető legjobb helyre fordultunk, ugyanis tökéletes segítséget kaptunk nem csak a kiválasztásban, hanem bizony a beszerzésben is egyben.
Most pedig már az új gép segítségével tudunk működni a mindennapokban a gazdaságban és így már azt is látjuk, hogy gépesítéssel sokkal több projektet tudunk véghez vinni így, ami azért kifejezetten jó, mert hihetetlen sokan a megkeresés mostanában és mostmár így őket is ki fogjuk tudni szolgálni. Persze anyagilag elsőre nagy falatnak tűnt a beruházás, de sokkal gyorsabban térült meg, mint azt korábban gondoltuk volna.