Hihetetlen öröm kis gazdaságunkban

Az édesapám nem olyan régen hatalmas meglepetéssel állt elém, én ugyanis agráregyetemet végeztem, és az egyetem után tanácstalanul álltam otthon, hogy vajon mibe vágjak bele és hogyan kezdjem el a saját utamat járni, megvalósítani az álmomat, ami egy kis vegyszermentes, minőségi termékeket kínáló gazdaság volt. Persze egyedül álltam az út elején, és fogalmam sem volt, hogy kihez forduljak, honnan szerezzek földterületet magamnak, hogyan vágjak bele a saját gazdaság kialakításának, persze munkaerő kérdéseket nem is említve. Tudtam ugyanis, hogy manapság hihetetlen nehéz jó és megbízható munkaerőt találni. Mindennek tükrében az édesapám egyszer csak elém állt, és közölte, hogy ő szeretne velem egy közös gazdaságot kialakítani. Elmondta ugyanis, hogy ő sajnos szinte egyáltalán nem ért az ilyen feladatokhoz, de nagyon szívesen dolgozna ilyen téren. Ketten együtt pedig biztosan el tudunk indulni és nem kell tartani attól, hogy egyedül kell megoldanom minden feladatot.

A kis közös üzletünk pedig annyira jól alakult, hogy most már olyan nagy területet tudhatunk magunkénak, hogy folyamatos bérmunkával tudjuk gépekkel és eszközökkel megművelni. Nekünk ugyanis vagy egy kis kerti traktor, ami még családi hagyaték, de az édesapám felújította és hihetetlen jól fut azóta, azonban hiányzott hozzá mindenképpen egy eke. Persze nem volt könnyű a mi helyzetünkben megfelelő anyagi forrást szereznünk erre, azonban végül sikerült, és az Umwelt csapatának személyében tökéletes segítőtársra találtunk a beszerzéshez is. Nem gondoltam volna, hogy rá fogunk találni egy ennyire lelkiismeretes és profi munkát nyújtó csapatra a beszerzéshez, de azt kell mondjam, hogy most nagyon nagy szerencsénk volt. Remélem, hogy a jövőben a fejlődésünk folyamatos lesz, és ebben az esetben bizony a következő gépet is csak és kizárólag ezzel a profi csapattal fogjuk beszerezni, mert biztos vagyok benne, hogy az umwelt szolgáltatásánál jobbat ma nem igazán találnánk az országban. Mindenkinek csak javasolni tudom őket és a szolgáltatásaikat egyaránt.

Leave a Comment