Egyszerű munka, nagyszerű eredmény

Az ember nagyon sokszor van úgy az életében, hogy eltervez valamit, még akár pontos költségvetést is teremt hozzá, aztán a változások, a világ hihetetlen gyors átalakulása keresztül húzza a számításait és teljesen újra kell terveznie mindent. Persze ezek az időszakok mindenkinek azt gondolom nehézséget okoznak, és ez alól én sem vagyok sosem kivétel, de igyekszem gyorsan túltenni magam a változásokon, a dolgokon és alkalmazkodni, átalakítani, reagálni és rugalmasan változtatni minden olyan dolgon amin csak tudok. Sokszor bosszankodik az ember, de igazság szerint rájön egy idő után, hogy felesleges energia fecsérlés az ellenállás, mert a világ dolgait bizony nem tudja befolyásolni, csak lépéseket tud tenni annak tudatában amit éppen lát. Én pontosan így voltam most a lakásfelújítással, hiszen elterveztem egy nagyobb átalakítást, azonban a megemelkedett energia árak, a szakemberek leterheltsége és egyéb tényezők miatt egy teljesen lebutított változata lett megoldva.

A festés és a burkolat csere nem volt halasztható már, úgyhogy muszáj volt rá fedezetet is teremtenem és szakembert is keresnem, de hála a jó égnek az egyik nagyon kedves ismerősöm javaslatára a legtökéletesebb választást hoztam meg, hiszen a genezisbau csapatánál jobbat el sem tudok képzelni választásként. Iszonyatosan gyorsan és hatékonyan dolgoznak, odafigyelve minden részletre, és ami talán ettől is sokkal fontosabb, hogy nagyon jó minőséggel. Tartós és megbízható munkát adtak át, amiért nagyon hálás vagyok, mert bár az átalakítást így nem tudtam megcsinálni az eredeti terveim szerint, azonban egy jó pár évig biztos lehetek benne, hogy nem kell nyúlnom a festéshez és a falakhoz. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket, mert manapság nagyon nehéz a piacon korrekt és megbízható szakembereket találni, ráadásul abszolút tökéletes ár-érték arányban.

Leave a Comment