Nem olyan rég úgy döntöttem, hogy kilépek a jól megszokott mókuskerékből, és változtatok az életemen. Nem voltam ugyanis boldog, úgy éreztem, hogy minden nap csak azért kelek fel, mert muszáj, mert dolgozni kell menni, pénzt kell keresni, és nagyjából nem hogy semmi jó nem volt a napban, de már eljutottam odáig egy idő után, hogy gyűlöltem bemenni a munkahelyemre. Amikor már megláttam a bejáratot minden bajom volt, mert nem igazán éreztem magam jól a közegben sem, és értelmét sem nagyon láttam annak a munkának, amit ott végeztem nap, mint nap. Így hát eljutottam oda, hogy változtatni kell, mert sajnos már kezdtek testi tüneteim is lenni, mint például gyomorpanaszok vagy a vérnyomás ingadozás. Természetesen nem mindenki hisz abban, hogy a betegségeknek alapvetően lelki eredetük van, nem is kell, de én tudom, hogy nálam ez volt a helyzet, és így azt is tudtam, hogy nagyon gyors változtatásra van szükség.
Én hétvégente hobbiból hajakat tűztem, mert meg volt a fodrász végzettségem, de nem mertem sosem egy saját szalont nyitni. Ekkor úgy éreztem, hogy itt az idő, meg kell valósítani valami olyat, ahol emberekkel foglalkozhatok, és közben a kreativitásom is ki tudom élni, valamint meg is tudok belőle élni. Megnyitottam tehát a szalonomat, és a férjemtől bátorításképp kaptam bele egy gyönyörű vászonképet a https://szalaibalazs.hu/ oldalról, amit én választhattam ki, mert azt tudja, hogy az ízlésünk annyira nem egyezik a részleteket tekintve, de biztosan szépen mutatna egy ilyen kép a stúdióban. Nem is tévedett, a kép gyönyörű, a szalon ékköve lett, az üzlet pedig nagyon jól megy, már egyre ismertebb vagyok és egyre több vendég keres fel nap, mint nap. Lassan eljutok oda, hogy nehéz lesz egy-két dologra úgy időpontot adni, hogy ne kelljen kicsit várni a vendégeknek, ami mindig egy jó mérföldkő egy szalon életében.